gyomorból jövő torokhangok

- gyomorból jövő torokhangok -

Na ez is egy csodálatos nap volt. Ahogy a hétfő reggel azt előirányozta. A kutya egész éjjel gyakorolt a koncertjére, persze az ablakom alatt, mert köztünk szőrös kötelék van, mi amerikai barátok vagyunk… Közben a laptop is a pofámba világított, mert voltam oly khmm ‘jóindulatú’, hogy megpróbáltam Skype-on (asszem a pár féléves valamilyen jogi részterületre koncentráló kurzusok nem adták meg nekem azt  a magabiztosságot, hogy most el tudjam dönteni, kiírhatom-e a nyilvános blogomban, hogy Skype, vagy most akkor reklámozok - mondjuk akkor meg pénzt is kérhetnék érte … ajjaj, ez a gondolat messzire visz - pénz, óh) elküldeni 1,3 gigabyte fényképet Németországba, nem hiába, a repülő is lassan megy… De sógorkomajóbarátom túl fáradt volt, és így reggel észrevettem, hogy habár én tűrtem az LCD-szoláriumot, ő bizony a kis szemével együtt éjjel a gépét is lecsukta… Így feláldoztam egy teljes éjszakát a művészet és a barátság oltárán - ami már magában is semmi, de így, hogy önsanyargatásom hiábavaló volt, még inkább. Várjunk csak, magában is semmi? Milyen ontológiai kérdéseket feszegetek itt?! Nézzétek el, már majdnem fél 10 van, 3 órája egyfeszt csörög a pizsama nekem. Szóval hasonlóan pihentető éjszaka után legyűrtem magamban a bal államon ülő 72 kisördögöt és a fél angyalkára hallgatva 6-kor felkeltem, hogy beérjek a 8-as előadásra. De ez megint csak az én részemről volt ráfordítás, a tanár nem gyötörte magát. Ezután az a szerencse ért, hogy csakcsupán fél órát kellett sorba állnom az illetékes irodánál a jogos jussomért, de most úgy emlékszem, nincs egy időre több elintézni valóm az egyetemmel legalább. Közben persze a mai elmaradhatatlan flört is megvolt (a tegnapi a szintén nem túl nagy marmagasságú Eldorádós (na már megint reklám…) eladóval volt, de ezt közbiztonsági okok miatt maximum később hozom nyilvánosságra, de mindenképpen nem kevesebb örömöt okozott, mint a mai), a biztonsági őr a diákigazolvány-vonalkódleolvasóval mindenkit be bír csekkolni a TIK-be, de az enyémet lenyúlja és úgy kell kivihognom a szexi uniformisa csöcszsebéből. Utána direkt megnéztem magam a tükörben: nem, ismét ne hozott az éjszaka oly hőn áhított szépséget, sőőőt… Na jó, nem pusztán hiúságból néztem a tükörbe, nagyon kellett pisilnem is. Amit persze nem a tükör előtt … na mindegy, hosszú …

Eszembe jutott egy sztori a diákigazolvány-vonalkódleolvasóról. Tavaly rohantam (volna) órára, de beragadt az összes cuccom a TIK-es csomagmegőrzőbe (mikor késve beértem, csúnyán néztek rám, brühühü). Tisztán emlékszem, az a nap is csak olyan volt, mint a többi. Az emberek sétáltak, beszélgettek, nevetgéltek, a madarak csiripeltek, a hím galambok minden áron próbálták lenyomni a nőstényeket, a városiak a parkba szaratták a kutyát, a Nap előtt néha felhők úsztak át az égen, és igen, mi sem természetesebb még, én szerencsétlenkedtem össze-vissza. És miután lefutottam a teljesen felesleges, hülyének-nézünk-mert-ez-a-dolgunk köröket a biztonságiakkal, végre nekiláttak, hogy kiszabadítsák a dolgaimat. nem értek hozzá különösebben, de az feltűnt, hogy a procedúra nem ment oly gördülékenyen, mint bárki mással ment volna - volt ott fekete kombináció, mindent nyitó vonalkód, piros-kék villogó, sziréna és persze feszítővas is. De ez a nagy körülményeskedés lehetőséget adott rá, hogy feltáruljon előttem a titok:  a csomagmegőrző szekrények vonalkód-leolvasója pontosan ugyanaz, mint amit a biztonságiak folyton a szintén csak hogy is jellemezhetném másképp: szexi övükben vagy kezükben tartanak, de leleményes mérnökök ötlete alapján szigszalaggal (feketével!) a bokszba van ragasztózva. Na igen, ez a mai kultúra rovat. Nyilván mindenkit érdekelt, hogy is ne. Jah, igen, lenne egy pályázatom, a díj az, hogy nem okozok kárt a győztesnek: Hogy keresztezi egymást a vasúti sín és az autópálya? Az első ember (életem világa, mmmm, mmm, pussz-pussz), akinek feltettem ezt a kérdést, 10 mp-ig nevetett, aztán mikor észrevette, hogy komolyan kérdezem, számomra elfogadható választ adott, amit persze a verseny tisztasága érdekében nem teszek most közzé. Na de vissza a kevésbé közérdekű dolgokra.

Megvan a bérletem, matricám, utána szenvedtem egy sort, mert a világon mindenkinek fölényes tekintettel kell triviális dolgokat lebutítva magyarázni az embernek, ha az netán megkérdezi, hogy ha önök nem árusítanak ezt és ezt, akkor mégis hol tudnám én azt esetleg megszerezni? Közben rájöttem, hogy nagyon el vagyok én tájolva az árakat illetően… Nem tudom, hogy a rákba fogok én saját háztartásban élni, ha azt sem tudom megállapítani, hogy mi drága és mi olcsó? (Leszámítva a csokikat, az összes fajtának tisztában vagyok az árfekvésével… - jah, erről meg, tegnap annyira ki voltam magammal, hogy nem vettem csokit, pedig mennyi boltban voltam, na ezért ma kettőt is vettem, gratulálok :S )

Végül is a nap további része teljesen normális volt: bekalózkodtam egy olyan órára, ami még csak nem is a szakom, jót ellamentáltam a tanárnőn, mikroökonómiára akarta rávezetni a fashiondiplomásokat, ráadásul a matematikai alapokkal foglalkozott. Szerintem én voltam az első, aki növelni kezdtem az entrópiát, de hát annyira … na … geek volt. Aztán mikor egyszer csak arra eszméltem, hogy pofánvágott a függöny (na nem kell sajnálni, visszaütöttem), és becsuktam az ablakot, egy csajszipajti hangosan megdorgált, hogy így ő biza el fog aludni (3. sor)… Aztán tök feleslegesen vártam órák hosszat egy kurzusra, amit míg nem figyeltem, elraktak, de nem baj, jót unatkoztam. Hazatéptem, persze ha még 3 órát várok, elmehettem volna nem edzésre, mert mindig kinevettek, mikor a táncot edzésnek hívom, pedig elég kemény tud lenni az is, de inkább hazajöttem, használni az etr-t. És lám, mennyi óraütközést észleltem hirtelen. Elkezdtem pakolni, mint az őrült, hát csak rosszabb lett … Olyan szinten mérges voltam, hogy 10 perc múlva vihogtam össze-vissza és tökéletesen elszórakoztattam magam, eltekintve attól, hogy nem magammal msn-eztem. (Ok, a mai bejegyzésben nincs több reklám!!! Nem és nem!!!)

Amúgy mióta az utcán is utánam kiabálnak, hogy jó a blogod, akkora hevülettel írok, hogy számomra is érezhetően romlik a minősége. Szóval most azért olvastatok el (hopefully) ennyi terméketlen baromságot, hogy a mai nap egyetlen vicces momentumaként megemlítsem: Ezen két napban, ami az új szemeszterhez köthető, különös gondot fordítottam az öltözködésemre, hogy tendáljak a nőies-komoly irányzat felé. Így nagy nehezen sikerül tartanom az eddigi sportos-idióta színvonalat… Hát igen, nyárion nagy volt az infláció, főleg a stílusomban. Na de a ma reggeli ‘Na még egyszer visszafutok az utca végéről és megnézem magam a tükörben, hátha így is elérem a buszt, amit már láttam befordulni a sarkon’ akció sem akadályozott meg abban, hogy ruhacsipesszel a pulcsimon díszelegjek addig, míg egyszer kiküszöbölhetetlen, heves vágyam nem támadt arra, hogy végigmotozzam magam, és észrevettem. Mivel én voltam az egyetlen, hát sorry guys, így leírva ma ez sem vicces… Kösz, hogy nem aludtatok még el a végére. Azt is kösz, ha igen. Bocs az előre be nem kalkulált agykárosodásért… Ccakát!

- gyomorból jövő torokhangok - (pl. vááá, hmm, blöáá, mert nem ez volt életem legjobb napja - vagy nem is tudom - basszus, megint nem maradt idő olvasni )

Hát nem elfelejtettem?!

Ilyenkor mindig annyira izgulok, hogy belém szorul a szó, és marad egy-két éretlen gondolatom, amit nem osztok meg a közönséggel, de nem para, előbb-utóbb minden eszembe jut.

Én nem gyakran nézek tv-t. Mert miért is néznék? Épp múltkor olvastam, hogy amúgy is egyre kevesebben használnak a fiatalok mást, mint a gépüket, ez alól én sem akarok túlságosan kivétel lenni, bár gyanítom, egyelőre nem akarnám a gépemmel helyettesíteni a kondomot - még az is lehet, hogy fájna. Folytatván a  sztorit, a minap úgy hozta a sors, hogy mégis beültem a tv elé (vigyázzatok, sose legyetek magatok alatt, mert ilyenkor sok meggondolatlanságot tesz az ember, amit később nehéz kiküszöbölni) és mit ád a műsorszerkesztők istene, egy reklám különösképpen megkapott: egy gyerek vaníliás joghurtot eszik, egy másik körtéset, aztán összeöntik (kisfiú-kislány, nem tudom, én úgy emlékszem, mi mást játszottunk az oviban ), és tádámm, lesz belőle banános. Hogy mi jut erről eszembe? Véletlenül ihatsz egy kis sósavat… Végül is az van a gyomrodban is. Ha nagyon hülye vagyok, hörpinthetsz egyet a kénsavból is, ha jó orvosod van, akkor adjad neki. Na de királyvizet?! Szóval nem tudom, mi reagál a két überintelligens-übertermészetes joghurtban egymással, de hogy gyerekkel nem etetném, az biztos. Pedig manapság én is rákattantam a joghurtra, a végén az lezs, még egy bögre teát is lehajtok tévedésből… :S

A másik meg: rajkodtam itt össze-vissza, hogy milyen jól indult a hét. Na de ne nézzünk már ilyen szánalmasnak engem, hogy csak azért, mert láttam, hogy valakinek új robogója van, és ezért mély tisztelet övezi! Voltam pár rég ne látott csoporttárssal vásárolgatni. És nem elég, hogy meg tudtam magam fékezni, és 4 boltból egyben se vettem csokit (szegény A. a végén meg is sajnált és felajánlotta, hogy vesz nekem egyet - de hát nem csak azért nem veszek, mert az összvagyonom 500 Ft, hanem azért is (KAMUUU, csak azért nem veszek… ), mert nem egészséges minden nap csak csokin legelődni) - hűűűha, annyi közbevetésem van, hogy a mentally challenged embereknek talán nehéz kivenni a lényeget - hanem azért is jó nap volt ez, mert végre teljes lett az életem. Éreztem én, hogy hiányzik valami, mikor verejtékezve kipattant éjjelenként a szemem, mikor a menzán mindig eggyel több helyet foglaltam, mikor mindig magammal cipeltem egy üres táskát, de sosem tudtam megmondani, hogy miért üres az életem. És ma megláttam. Ott volt. Először nem értettem az angol feliratot, szürreálisnak tűnt egy ilyen dolog létezése, de mikor elolvastam magyarul is, a szívem kihagyott kettőt, aztán végre újra vidáman kezdett dobogni, csak mint fogantatásom előtt. Igen, az űrt talán végre betöltheti a mobiltelefonra akasztható csillámos szájfény. Diszkrét kis csomagolásban, alig nagyobb, mint egy 30-as tégla. Na ezért volt legigazábban szép a napon. Meg mert ma is feltaláltam pár új szót.

Ha a hét jól indul…

Mind tudjuk, ha a hétfő reggel rózsás, a hét többi része már csak megy valahogy. Nekem szuper hétfő reggelem volt: a buszról, befelé jövet (természetesen megint késve indult, pedig már aggódtam, hogy ha tovább bajlódok a zoknik teregetésével - amit egyébként teljes menetfelszerelésben, táskával a hátamon csináltam, mert volt az a hülye kényszerképzetem, hogy így gyorsabban elkészülök -, akkor lemaradok az egész buliról) láttam, hogy egy melírszőke hajú srác új, kék robogót kapott/vett/lopott, egyszóval szerzett, aminek egy csapat másik fiú is nagyon-nagyon örült. (Egyébként üröm az örömben, hogy nem tudom, ha ezt a jelenetet nem látom meg csak úgy tök véletlenül, akkor mikor szóltak volna? Engem mindig  indenből kihagynak… ) Először azt hittem, egy babakocsit fognak úgy közre, mint élelmes emberek a haldoklót, de az elég ijesztő lett volna: egy csapat fiú és egy kisgyerek?! De nem, csak a csodajárgány volt. Remélem csávókám nem gondolja úgy, hogy majd milyen menő lesz, mikor hasít vele a városban - na jó, nem állítom, hogy a robogó gáz (A robogó gáz.), de az mindenképpen elég vicces, mikor a serkenő szakálló motoros lovagok azt hiszik, hogy menők, és akképpen is viselkednek. Könyörgöm, még egy rendes váltó sincs rajta!

Megint sikerült stílusosan beérkeznem, 2 mp-cel az előadó (majdnem eladót írtam, de végül is mindegy:D) előtt. A kurzus címe: Bevezetés az általános iskolai történelemórák vázlatos óvodásoknak szóló módon való előadásának alapjaiba. A tan’tó bácsi ehhez mérten unalmas volt és már-már gondoskodóan leegyszerűsítette a mondandóját. Rajtam is nehéz elmenni: mikor tavaly a filozófia tanár a terminus technikusaival meg a latinos-görögös műveltségével vagánykodott, az volt a bajom… Egyébként az oktató, amellett, hogy orvos (doktor), hobbiként még cipész is, ugyanis a feleslegesen hosszú céhesedés magyarázata alatt pontosan ismertette a cipőkészítés minden fortélyát. Jah, az órában a legizgalmasabb az volt, hogy figyelted, ahogy a többiek unatkoznak. Sok lány azt a foglalkozást űzte, amit jómagam is igen kedvelek, és a legtöbb “tanulós időm” erre megy el: a törött hajvégeiket tépkedték. Ezen nincs semmi szégyellnivaló, ebből kiviláglik, hogy a nők minden hulladékidőt felhasználnak, hogy tökéletesítsék szépségüket. Ezért szoktam én inkább felkötni a hajam: nem hogy még több törött hajvéget gyártsak, hanem mert nem akarom látni és idegesíteni magam vele, hogy csak nemrég voltam fodrásznál és lám-lám… Közben teljes vidámpark élményben is részem volt, a mögöttem ülő egyfeszt rúgta-tolta-lökdöste a székem, de még csak egy megvető pillantást sem kapott - jó volt újra találkozni mindenkivel, tök örültem minden megmozdulásnak, minden köszönésnek, de ennyi kb. elég is volt az egyetemből. Nem kell reckírozni ezt a viszontlátás öröme vs. tanulás dolgot…

Bakter, olyan tanácstalan vagyok. Képes vagy sírni valamiért napokon keresztül, aztán lemondasz róla, persze megint sírva, aztán mikor örülnöd kéne, mert OK, megkapod, akkor már nem is tudod, hogy tényleg akarod-e. Hmm, csomó ideig be voltam tojva, hogy teljesen elszokom a párkapcsolatoktól mire lesz egy. Aztán teljesen biztos lettem benne, hogy nem is esz, így nem zavart többé a dolog. És ki az, aki 3 mp alatt képes azon elkezdeni gondolkodni, hogy jövő hétvégén mit főzzön a fiúnak és hova rakhatna be a szobájába egy élő növényt? ÉN! Más: és ki az, aki megnyerte a BSU-s esszéjével a brüsszeli NATO HQ-látogatást?  - ??? - Hát honnan a fenéből tudjam?

Holnap back!

hejj, bulizni voltam

A Facebookon az utazás során szerzett pozitív tapasztalataimtól felbuzdulva előadtam magam, hogy majd hogy letáncolok mindenkit a szombati buli alkalmával. Ám úgy esett a rém eset, hogy mire eljutottunk a klubba, nekem a zenehallgatás is szinte fizikai fájdalmat okozott. A felhozatal a már megszokott alsó középkategória és lejjebb. Miután a tánccal mint olyannal több oknál fogva sem voltam kibékülve (az okok: a ruha, amit a forró nyári napokon halálra kerestem, de csak december eleji időjárásban sikerült véletlenül rábukkannom egy nem nagyon preferált hosszú ujjú fura fehér felső alatt, ami nem igazán passzolt a szokásos leégetem-magam-mert-azt-hiszem-hogy-vicces-vagyok-meg-amúgy-is-nekem-több-térre-van-szükségem-a-feleslegesen-nagy-mozdulataimhoz táncstilámhoz, a korábban ecsetelt ellenszenvem a zenéhez, a rettentő nagy tömeg, amiben átlagon felüli csajnak éreztem magam, sőt átlagon felüli embernek meg még pár más dolog, amit most nem szellőztetnék meg, de kivételesen nem a bableves okozta kigőzölgésekre gondolok - jah, meg végig az volt belül az érzésem, hogy mi a fenéért csinálom én ezt, nem is vagyok ritmusban, meg mindenki így mozog, én meg egyértelműen nem mindenki vagyok, meg amúgy is, hol a ritmus, ki vitte el? áááá), tehát nem voltam kibékülve a táncolással, így kitaláltam, hogy f@sz leszek. Sőt, ezentúl mindig f@sz leszek. Azám, de akár hiszitek, akár nem, senki nem jött oda hozzám, hogy “te olyan megvetően nézel mindenkire, nem f@szkodnál velem kicsit?”, így már a bemelegítésben kimerült ez a fergeteges tervem. Így is azért jól esett megkritizálni egy-két hátsó felet - tudniillik, ha leülsz egy asztalhoz, a legtöbb járókelőnek a feneke van szemmagasságban. Na jó, nem akarok túlozni, egy rakás járókelőnek a feje volt szemmagasságban, de ha felálltam (na nem úgy, arra sajnos nem vagyok képes, születési rendellenességemnél fogva), fordított helyzet állt fenn, és habár mindketten álltunk (azt nem tudom, hogy a másik úgy-e), mégis az én popim volt másoknak szemmagasságban. Mindegy, azt hiszem, túlragoztam már ezt a mindenki porbafingó volt témát. Mikor már fél kettőkor belekezdtek azokba a zenékbe, amiket szerencsésebb alkalmakkor csak fél 3-3 felé raknak be, mint a Jött egy felhő és társai, úgy éreztem, ha nem lenne már így is 3 legrosszabb napom az életben, akkor biztos ez lenne az. Legalább senki nem hányt le. Deee, egy magát önkéntes szépségkirálynővé kinevező csajszi eltévesztette a naptárat, és abban a hitében, hogy húsvét van, meglocsolt a sörével. Én kérek elnézést, hiszen gondolnom kellett volna rá, hogy a 10 000 tábla ellenére vannak olyanok, akiket testi adottságaik (vagy azok hiánya - gondolok itt az agyukra) feljogosítanak arra, hogy itallal táncoljanak, no matter mekkora tömeg van, és igen, arra is gondolnom kellett volna, hogy visszapillantó tükröket szereljek a vállamra, igen, ismételten én kérek elnézést azért, hogy fegyelmezetlenségem következtében háttal túl közel kerültem őnaccságához. A legrosszabb mégis az egészben az, hogy megkoptak a szuperképességeim - na nem a totális láthatatlanság és feledhetőség - és hiába néztem rá úgy, mintha meg akarnám ölni (egyébként nem akartam megölni, hanem kitéptem volna a haját, azt a gyönyörű, dús, hosszú, hullámos haját, aztán benyomtam volna a szájába, hasba térdelem, majd az arcával feltörlöm a padlót - de megölni, azt nem akartam), sorozatban többször is, netán valamiféle bocsit várva, csak értetlenül mosolygott rám. Megfordult a fejemben, hogy megkérdezem, külföldi-e, de ha - amint sejtem - Barbielandről jött, úgysem értette volna, akármilyen nyelven kérdezem is. Remélem csak be volt lőve, mert nem bírnám elviselni a gondolatot, hogy egynemű vagyok egy ekkora idiótával. Váá, azt hiszem, nem csak a szorongás, de a kezeletlen agresszió miatt is specialistához kéne mennem. Elmegyek egy kick-box edzésre, és ki leszek kezelve egy időre, még aludni is tudni fogok a 1,5 hónapos kómában. Jah, a vége volt a legjobb, leléptünk kb. fél 3-kor, ha belegondolok, hogy régen már az is teljesítmény volt, ha kettőig marad(6)tam. Egyébként a kidobók mellett most egy új, bevallom nagyon elmés rendszer is vigyázza, hogy bizonyos józansági szint alatt ne mehessenek be az emberek a klubba: felbontották az utat, és árkokon, friss betonon, jelentős szintkülönbségen és láp jellegű apróköves területen kell átvágnia a vakmerő és minden ízében romlott fiatalnak a bejutásért.

A legszebb dolgok, amiket pasiktól hallottam

Nos lássuk csak. Rájöttem, hogy a rendes naplóm, amit csak saját felhasználásra írok, is bővelkedik olyan gyöngyszemekkel és életigazságokkal, amiket érdemes megosztanom. Így hát nem lesz meglepő, ha a napipolyén épp az lesz, hogy mittudomén 2009 november 17-én milyen viccesen sajnáltam magam.

Na de a napi quote mára:

1. Alapszituáció: 1 éve járunk
én: Figyu, el tudnál velem jönni erre a családi eseményre, amint tudunk, lelépünk, nekem sem füllik hozzá a fogam, de tudod milyen lenéző tud lenni a családom, ha megint egyedül állítok be.
embör: Hááát, nem tudom, megkérdezem otthon, mit szólnak hozzá. Amúgy haver hívott aznapra focizni.
embör otthona: Most úgyis olyan sokat voltatok együtt, meg jön nagymamád is, be is kell vásárolni MEG AMÚGY SEM VAGYTOK TI MÉG ANNYIRA JÓBAN, most inkább ne menj el.

a családi esemény után rohanok embörhöz:
én: Szia! Jöttem, amint tudtam, szörnyű volt, megint kinéztek, mert nem egy 150 kilós kopasz kidobóval állítottam be. Jó látni, hogyhogy vizes a  hajad?
embör: Hát sajnálom.          Megmostam.
én: Dehát minek, tegnap mostad nálunk?
embör: Hát voltam focizni.

Megyek haza emböréktől, nagyon jó színész vagyok, hiszen embörnek nem tűnt fel, hogy valami sántít az alibijével
én: Azért ugye tudod, hogy ez most nagyon rosszul esett nekem, hogy ahelyett, hogy elkísértél volna, mégis inkább focizni mentél, bár megértem, én is inkább oda mentem volna, de minden esetre én szóltam előbb, és legalább ne hazudtál volna.
embör: ?! Hááát az nem úgy volt, csak itthon azt mondták, hogy a nagyi jön, meg amúgy sem vagyunk még annyira jóban, de aztán ők elmentek vásárolni, én meg itthon maradtam, gondoltam akkor elmegyek focizni.

2. Alapszituáció: Hozzánk felé útközben egy haverokkal a strandon töltött nap után
embör2: Sajnálom, hogy egész nap más lányokkal flörtöltem, de TE voltál az, aki mellé odafeküdtem, akivel bementem a Tiszába, akit néztem, ahogy olvas.
én: Nem gond, észre sem vettem, meg végül is ő jobban nyomult, mint te. Igen, kedves voltál, hogy sokszor odajöttél hozzám.
embör2: De azért mégis csak zavar a dolog, mert kedvellek és biztos rosszul esett neked. Meg nem is akartam ezt csinálni, de olyan jól esik nekem, aki ilyen nyomi vagyok, hogyha felkeltem egy ELSŐ OSZTÁLYÚ CSAJ érdeklődését.
én: Eddig tényleg nem volt gond, de most már azért elég rossz, mert szerinted én nem vagyok első osztályú csaj.
embör2: Én nem ezt mondtam, te is szép vagy és kedves meg intelligens, de te mindenkivel kedves vagy, ő viszont, ő nem áll szóba bárkivel.
én: ?! …

3. Alapszituáció: szex
embör3: Ne hagyd abba, nagyon jól csinálod, már majdnem ott vagyok.
én: Fél órája is ezt hittem.
embör3: De ne hagyd abba, utána majd megmasszírozom a nyakad.

A biztonság kedvéért kiemeltem a kis lelkemet bántó részeket Most lehet szavazni, hogy kinek melyik a kedvence. Természetesen ezek mind fiktív történetek, amiket egy barátom hallott a barátjától, aki pedig az egyik ismerősének a rokonától hallotta, aki már nem emlékszik, hogy kitől hallotta, de azt hiszi, hogy az az illető viccelt.

útinapló - lezárás

Már másfél hete itthon vagyok, de eddig jóformán csak aludtam, és eszembe sem jutott, hogy bárkinek is eszébe jut majd hiányolni a sztori végét.

Szóval a szombat (a vicces, de fáradtságom miatt kimaradt történetkékkel adós maradok, mert azóta sem nagyon jutott eszembe más): valamikor felé, persze fél órás késéssel elindultunk a Parlament rendes meglátogatására. Én hülye, megint magas sarkúban “csinosan” mentem (már amennyire n erre képes vagyok), így elegem volt, álmos voltam és még a cipő is szarrá törte a lábam. Mivel késve érkeztünk, miután mindenki megcsodálta a parlament előterében etetett kóborkutyát, kaptunk 2 óra szabadidőt, mivel csak addigra tudtak idegenvezetőt szervezni. Segáz, úgyis akartam enni egy bazinagy adag csokis torta-süti-fagyit. Igen, ebből már gondolhatjátok, hogy nem jött össze. Elindultunk ugyanis a pláza felé, jól is szórakoztunk, mikor hirtelen utcai szirszar-árusokba botlottunk. Persze a horvát csaj rögtön nekifogott nézegetni a nyakláncokat, a többiek meg, mivel leginkább irtóztak ettől a lánytól, otthagyták, mint a …., én viszont, áldott jó szívemnek köszönhetően, nem hagyok hátra embereket egy idegen városban, szóval megvártam. Jah, ez egyébként 10 perccel azután történt, hogy bejelentette, nem akar többet költeni, mert akkor nem marad pénze a hazaútra… Mondanom sem kell, a következő állomásunk egy olcsó ruhaüzlet volt, ahol hálistennek nem volt nagy a választék, ugyanis minden megnézett és majdnem mindent fel is próbált - ilyenkor annyira utálom magam, ha lett volna egy csepp eszem, én is feltűnés nélkül ott hagyom (a többiek ugyanis KFC-ztek eg sütiztek :’( ) - na mindegy, mikor az emeletre is fel akart menni, azt mondtam rendben, de idő van, én elindulok vissza. Úgy könyörgött, mint egy gyerek, de addigra én már haj nélküli hajthatatlan voltam és végül nagy duzzogás közepette elindultunk vissza. Örültem, hogy leülhetek, úgy fájt már a lábam a cipőben, erre jött a hisztikorszak, hogy negyed órával haarabb értünk vissza, akkor ezzel az erővel megnézhettük volna az emeletet is - az általa vásárolt ruhák persze az én táskámban voltak, mert az övében nem fért el… mázlija, hogy nekem nem tetszettek…

Szóval 2 órát vártunk egy fél órás parlamenti túrára, ami egyáltalán nem nyert meg. Ezek hol üléseznek? Mert én csak nagy flancos üres termeket láttam sok arannyal meg márvánnyal… Szegény apácák mire megcsinálták azokat a bazinagy szőnyegeket!

Este a Farewell partyn iszonyat ügyesen sikerült elkerülnöm a kis hódolómat, sőt, egyszer táncoltam jive-ot egy sráccal, és mikor vége lett a számnak, azt vettem észre - amellett, hogy nem kapok levegőt, szúr az oldalam és izzadt vagyok, mint egy ló - , hogy az egész bagázs áll és minket tapsol. Olyan nagy érzés volt. Soha többet nem szabad emberek előtt “táncolnom”… :$ Úgy csinálnak, mintha teszene nekik, de igazából csak nevetnek.

És a hazaút. Na az trükkös volt: ugyanis mikor nekem indult a vonatom, a többiek, akik később mentek haza, épp egy sétahajókázáson voltak, senki nem tudott elvinni a vasútállomásra, mert épp a reptérre mentek, így tök egyedül voltam a szálláshelyen. Alapprobléma adott: én nem beszélek pár szót leszámítva románul, ők csak románul beszélnek. Taxit hívnom fél órába tellett, mire találtak nekem valakit, aki tud tolmácsolni, vagy találtam magamnak, mindegy, hosszú mizéria volt, még jó, hogy időben elindultam. A taxi csak úgy 3,5 volt, de ötből adott vissza a sofőr, segáz, már a vonaton úgysem kell a pénz. A maradék 6 leiemből ég vettem az állomáson csokit, ami hazai léptékkel mérve nagyon drága volt, de nem akartam román pénzt hazahozni, amúgy sem vittem sokat. Szinte magam is meglepődtem, hogy gyorsan megtaláltam a szerelvény, a vagonomat is, de amikor fel akartam menni (1 bőrönd, két válltáska és egy nagy henger papír volt nálam) jött egy félszemű, kétes kinézetű öreg és megragadta a csomagomat. Szerencsére a vonatra cúbolta csak fel, amiért az első 5 mp-ben hálás is voltam, de utána 10 leit kért érte. Na már most - ha emlékeztek, épp akkor költöttem el a maradék pénzem - én nem tudtam nem semmit adni, erre kitalálta, hogy  - nem tudom, mit talált ki, mert nem értek románul, de minden esetre nagyon úgy festett a dolog, hogy a kis öngyújtójával a vonaton fel akarja gyújtani a bőröndömet - ami igazából nem is volt az enyém, csak kölcsönbe kaptam anya egyik egyébként is katasztrófáktól sújtott barátnőjétől. Eddigre persze már tetemes sor torlódott fel mögöttünk, de senki nem vette a fáradságot, hogy valamit is tegyen megmentésem érdekében, de egy férfi felrakta a bőröndömet a tartóra, hogy megszüntesse a gátat. Én adtam 5 eurot a gyújtogatónak, mert csak az volt nálam, azóta is nagyon szégyellem magam, mindenki úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Tudom, hogy hülye voltam, de egy másik országban idegen nyelven talán ez mégsem annyira meglepő… Mindegy, akkor hirtelen sírhatnékom volt, mert hiába próbáltam elérni az itthoniakat, hogy megnyugtassanak, legalább a hangjukkal, ők úgy vélték, minden rendben van, így nem kerestek… Mégis valahol úgy érzem, hogy nem rám kellett volna úgy néznie a többi román utasnak, hanem talán a  csalóra… Aztán azt már meg sem említem, hogy 2 helyjegyet is kiadtak ugyanarra az ülésre, természetesen az enyémre, de leszartam, én ugyan meg nem mozdultam, hiába morgott az öreg. Aztán elindultunk, egy olasz házaspár megkérdezte, hogy rendben vagyok-e, én meg elaludtam és aztán hazaértem…

útinapló sok

Hú, de régen írtam… Nem, itt nincs semmilyen ünnep.

Nézzük a szerdát: baromira nem emlékszem, mi volt szerdán, feltételezem, hogy unalmas előadások voltak, aztán meg … jah, eszembe jutott. Délelőtt unalmas előadás volt, aztán délután elmentünk bringázni. Tök kényelmesek voltak, de tekerni nem kellett, annyira lassan haladtunk. Elmentünk egy tök nagy parkba, ott volt a délutáni program, egy vita arról, hogy a globalizáció jó-e vagy elpusztítja a nemzeti értékeket. (Most teljesen olyan érzésem van, mintha ezt már írtam volna…) Vicces volt, mert végre egyszer én is felszólaltam - ugyanis nagyon felidegesített a másik fél véleménye - de hirtelen nem jutottak eszembe a szavak angolul… Szóval nagyon szenvedélyes beszédet tartottam - ráadásul Románia érdekeit védendő.

Este elmentünk egy flancos kis klubba valami tó partján egy parkban, és komolyan, itt egy szúnyog sincs. A zene szar volt, de aztán mondták, hogy jó legyen és jó lett. Megint mindenkivel táncoltam, én hülye, de hát mit csináljak, ha mindenki engem akar. Nem mellesleg rájöttem, hogy igen, a magyar fiúkkal van a baj, ugyanis itt senkinek nincs kifogása az ellen, hogy meghívjon egy lányt valamire, fizesse a taxit, elkísérje, felkérje táncolni, bókoljon, ha jónak látja…. Szóval, nőtársaim, ne magatokban keressétek a hibát! Nem tudom, mikor jöttem haza, de az fix, hogy egyből bedőltem az ágyba.

Négy óra alvás után új nap kezdődött és új élmények. Mily meglepő, az előadás megint halálos volt, így megléptem a szünetben, és aludtam. Kicsit necces volt, mert a szobatársaim még nem hallottak számítógépek és telefonok esetében néma üzemmódról, de végül is mindegy volt. Ők úgy is egész nap alszanak, nem volt meglepő, hogy kidőltem. A délutáni előadás elvileg csak egy órás lett volna, de olyan jók voltunk, hogy 2 lett. Mikor visszaértem, mily meglepő, a szobatársaim aludtak. Gyorsan befejeztem a prezentációmat … várjunk csak … nem tudom, ez melyik világban történt, minden esetre elég hihető, de baromira nem így volt. Szóval visszajöttem, bementem netezni az étkezőbe, mert ott rendes wifi van, nem csak proxys akármicsoda. Találkoztam Karllal meg Frenchyvel, ott szaroztunk, amíg jöttek a többiek, egymással szemben ülve leveleztünk Facebookon. Pont mire ebéd idő lett, sikerült befejezni a bemutatómat, meg képes-hangos kapcsolatot létesíteni a hozzám közel állókkal, így pár szerencsés magyar bepillantást nyerhetett a “tábor életébe”, mert mindenki kíváncsi volt, hogy kivel beszélgetek Skype-on… A kaja borzasztó volt, de valamikor aludtam egy 3/4 órát, ami elég jól jött. Vagy nem is tudom, igazából mi hogy volt. Este Global Village Eveninget tartottunk, és a 24 származási országot mutattuk be egymásnak. Másfél órás késéssel kezdtük, éjjel egykor már mindenki nagyon vidám volt, hogy még mindig vannak emberek… De szerencsére a románok nem power pointoztak, hanem “mulatós táncokat” tanítottak velünk, szóval végül megint csak buliztunk, és tök jó, mert itt legalább táncolni is lehet és van is kivel. Amúgy Frenchy olyan bemutatót készített, hogy belerakta pár barátját innen, így engem is, a különböző országokra jellemző kliséket akarta bemutatni - ahogy a franciák látják a többi nemzetet. Berakott egy képet, amin épp iszonyatosan koncentrálok karaoke közben és a kommentje annyi volt, hogy “No comment”. Akárhogy is, jól esett. Szóval a tegnapi nap határozottan jó volt. Páran hoztak nemzeti jellegzetességeket, főképp kaját meg bort, így én is feláldoztam a csabai kolbászomat, kb. 5 mp alatt megették, pedig én már összerágcsáltam korábban, mikor nagyon éhes voltam. Mindegy. A moldáv bor olyan volt, int a méz, az édes, a száraz meg, mint a legédesebb magyar bor Ezen kívül ittam román és lengyel bort is, mind jobb volt, mint amiket eddig kóstoltam. De eredetileg nem alkoholizálni akartam, egyszerűen csak elköszönni a többiektől és visszajönni aludni. De akárkihez odamentem: gyere, Kitti, csináljunk egy képet, igyál bort!

Amúgy belegondoltam, hogy tök vicces, hogy Kittinek hívnak, mintha Magyarországon egy embert a baráti társaságomból Cicának hívnának.

Ma egy izraeli mérnök tartott előadást, uram atyám. Meg akartam várni a szünetet, de 2 óra után úgy döntöttem, hogy biztos épp aludtam, mikor szünet volt, így visszajöttem. Egy órát akartam aludni, mert elég csehül álltam az esszémmel (végül egy elég cikkszerű nagy semmi lett), de 3x egy óra lett belőle, így is csak úgy tudtam felkelni, hogy rögtön benyomtam valami zenét… Elég durva volt. Délután senki nem szólt senkihez, csak annyit, hogy neked van neted? Keringtünk össze-vissza, kávé kávé után. Meglepő, mindenki mennyire komolyan vette. Én is eltöltöttem vele vagy 3 órát (ami nálam vááá, de sok). Meg akartam kérni pár barátot otthonról, hogy olvassák el, de nem voltak elérhetőek, végül egy nagyon szupertuttifrutti kedves emberke felhívott, hogy ne aggódjak, biztos jó lett, csak én nem érzem az erőt, de sajna ő sincs most gépközelben, hogy elolvassa. Minden esetre nagyon jó volt vele beszélni, pedig nem is akartam felvenni a telefont.

Este elmentünk sisázni, elvileg negyed óra járásnyira volt, de mivel ott volt a kis hódolóm is, és kb. csak 10-en mentünk, az út úgy 9/10-énél visszafordultam, 3/4 óra után. Kellemes idő volt, fényképezgettem a Belvárosban, nagyon szuper volt.

Amúgy azt gondolom, hogy a királylány, akit a toronyba küldtek, hogy várja a lovagját, az nem volt igazán száműzetés, maximum ő döntött úgy, hogy a sok csalódás után biztosabb, ha lelép, és kivárja, hogy valakinek hiányozzon annyira, hogy az érte menjen. Ezzel a hatalmas bölcsességgel kívánok jó éjszakát, most lesz esélyem akár 9 órát is aludni!

ui. Később tuti eszembe jutnak majd a vicces sztorik is, de lassan már elmondhatom élőben is.
Jah, igen az elég vicces, hogy a kis lovagom nem tudott aludni, mert sírdogált miattam - na, nem ez a vicces, ilyen mindenkivel előfordul főképp velem, hanem az, hogy kérdés és különösebb érdeklődés nélkül el is híresztelte… Most komolyan, mire számított? Az még ok, mikor bevallotta érzéseit, hogy voltak reményei, de utána? Bye-bye!

OMG

Ennél rosszabb már nem is lehetne… Kis barátom a reggeli vallomása után újra próbálkozott, és ismét elkezdte a karját a vállamra tevős taktikáját. Beborult az agyam és mindenki előtt leosztottam, hogy nem vagyunk együtt, többet ne érjen hozzám! OK, alig telt el 2 óra, megint kezdte, azzal a hathatós szöveggel, hogy összetörtem a szívét! Mit várt? Most komolyan… Én meg totál befrászoltam tőle, komolyan, a budiban meg autók mögött bujkálok előle, azt mondtam, hogy és ezt folytatni is akarom és szó szerint elrohantam…

A mai biciklizés jó volt: kényelmes bicajokkal, rendőri kísérettel, aztán a parkban volt egy ki vitánk, olyan megrendezett “debate”, nem összeszólalkozás, és most először fel is szólaltam, de sajnos a szenvedély nagyobb volt, mint hirtelen az angol tudás… De azért jó volt, büszke voltam magamra. Este prezentáció, utána meg PARTY!

Laser Tag

Wow, szuper, imádtam! És ami még ennél is jobb: nem mentem mínuszba, és 3 embert megelőztem pontszerzésben! Majd legközelebb jobb lesz!

A délutáni előadást kifejezetten élveztem, bár halvány lilám nincs, miről szólt. Az első a román biztosítási rendszerről, de az előadó nem tudott angolul, sem pedig a tolmácsa… A másodikat az első román űrjárta ember tartotta az űrbiztonságról (ez magyarul hülyébbe hangzik, mint angolul), na de mindegy is, mert mi végigleveleztük a “padtársaimmal”. Komolyan, mint oviban. Én vagyok itt majdnem a legfiatalabb, de a 22+ éves srácok úgy viselkednek, mint az ovisok! Na mindegy, nagyon jól szórakoztunk, el sem aludtam.

Megtudtam, hogy az a srác, aki folyton koslat utánam, és bámul (komolyan, autók mögé meg a WC-be bújtam el előle) nagy bejelentésre készül: el akarja mondani, hogy belém zúgott. Ezzel több problémám is van: 1. tudja, hogy esélytelen, legalábbis a hímnemű oldalbordám miatt 2. 10 napja sem ismer, és elítélem azokat, akik CSAK külső alapján “szeretnek bele valakibe” 3. nem szabad ilyen nagy szavakkal dobálózni 4. talán (biztos nem :D) több esélye lett vola nálam, ha nem viselkedik úgy, mint egy perverz holdkóros. Na mindegy, tegnap folyton bujkáltam, sehova nem mentem egyedül, így sikeresen kibekkeltem a napot, bár egyszer Johannának kellett segítségemre sietnie, mikor a csávó a hasán (ami a szexi ellentétének is nevezhető) feltűrt pólóban mellém ült, rárakta a karját a vállamra, és elkezdett hülyeségeket mondani, én arrébb ültem, de nem vettem a lapot, követett a büdös kis hónaljával és megint a vállamra tette a kezét, amin 2-3 10 méteres szőrszál göndören meredezett az ég felé… Na mindegy, Johanna rögtön elrángatott, hálás is voltam neki érte… Szerintem vennem kéne neki egy házat, az kompenzálná a kapcsolatunkat!

Mikor hazaindultunk a LaserTag-ről, az szinte fejvesztett menekülés volt, nehogy a kis hódolom észrevegyen és csatlakozni akarjon. Úgyhogy egy horvát, egy német és egy magyar nő elindult egyedül a romén éjszakában különösebb helyismeret nélkül. Nem fényezem magam, de nélkülem még most is a külvárosban bolyonganának… Eljutottunk a metróállomáshoz, de nem tudtam, melyik irányba menjünk, és ekkor egy román meg egy német srác beért bennünket. (Konkrétan rohantak utánunk, ugyanis én mondtam nekik, hogy elhúzunk, jöjjenek velünk, de nem akartak…) Szóval Cosmintól megtudtuk, merre kell menni a metróval és hol szálljunk le… Ez is gázos volt, mivel én mondtam, hogy sztem jobb lenne az egyik téren leszállni, mint azon, ahol felszálltunk, mert a Romana térről biztos tudom vissza az utat, de a casjok nem akartak bízni bennem. Mindegy, végül keresztülvittem makacs akaratomat, leszálltunk a Romana téren, és 3-an 3-féle indultunk. Megpróbáltak meggyőzni, hogy hülye vagyok és rossz felé megyek, de én nem hagytam magam (hála az égnek) és mondtam nekik, hogy vagy csatlakoznak hozzám, vagy nem, én arra megyek. Egyszer sem tévedtünk el…

Visszatérve kis lovagomra, reggel éhségtől hajtottan vánszorogtam az ebédlőbe (alig bírtam kikelni az ágyból a tegnapi futás okozta izomlázam miatt :D), de mikor odaértem, realizáltam, hogy ez egy édes kettes reggeli lesz a kis barátommal. Elmentem WC-re, vízért, whateva, de a többiek csak nem szállingóztak, és akkor nekem szegezte a mondatot. 3 mp alatt kicsináltam szegényt, de azért kurva kellemetlen volt, persze eezután rögtön megérkeztek a többiek is… Na léptem, mert elkések! Ma: előadás, aztán bicajozás 2-től (otthon 1…) aztán vitázunk a globalizáció hatásairól a nemzeti tradíciókra, aztán buli… El kéne kezdenem megírni az esszét meg befejezni a prezentációt…

Szép napot! Nekem az lesz! Hamarosan az újabb részletekkel.

ui.: Tök vicces volt, mennyire aggódott a román srác, mert ő máshol szállt le, és vagy ezerszer megkérdezte, hogy biztos visszatalálunk-e, a német srác, Karl meg basztatott a metrón, hogy mutassak valamit, elkezdett tapsolni, aztán az egész metró, de csak nem fogta be a száját… Nem tudom megcsinálni a zászlót, mit várt tőlem?! Amúgy is, őrök vannak a szerelvényen, nem hiszem, hogy a román börtönök kényelmesek. Tök gáz volt, de legalább én vagyok a sztár… Sosem fogok többet táncolni ezek előtt, bakker…

OMG!!!

Minden reggel helytálló lett volna a jóslatom a reggelit illetően, de ma kivételesen tévedtem omlett volt. Nem voltam éhes a reggeli megerőltetés miatt De a kést sikeresen a ruhámra ejtettem, gondolom látjátok, hogy ez a folt az életben nem fog kijönni… De nem is én lettem volna

A lecture után megtudtam, hogy egy srác (akivel finoman fogalmazva sem volt kegyes az anyatermészet), velem álmodott, verset mondott nekem a tengerparton naplementekor… Még jó, hogy nem szeretem a verseket… Az egész napom azzal telik, hogy elkerüljem, de sosem sikerül. Vagy megkoptak a szuperképességeim, vagy ő nagyon ügyes, és inkább a második…

Most csinálnunk kell egy Facebook fotóalbumot a csapatversenyre, like-oljátok, ahányan csak tudjátok!Oh, még mindig borsókázik a hátam… :S