Hmm, pff, I am continuing the folk-cultivating…

In short: Yesterday=tiramisu day, today=Kuks. It was pretty short. I am really tired or exhaaaaauuuuusted or … and I was just watching pictures and Facebook updates. At fist just what I miss, and somehow I navigated to a hidden place which I totally repressed in the past 2 years to my unconscious mind… I just really have to hit hard on the head myself that he is not existing any more. Maybe I killed him, maybe not, I go for the not, but he is just not the same today.

So that was it, which was on my soul in the past 10 minutes. Forgetting all the marvelous things which occured to me lately, congrats…

BTW I had a wonderful day with growing void in my chest, because of you. Ahh, I have a song for this, but not that one…

Finally I got back on my inspiration road, after some banana boats, mandula, Nutella, so much Nutella, milk, imaginary fruit baskets, half an hour of guitar hero trial and about a month of silence. Here I go again. In English this time, some of my company should improve their cognitive competencies…

Okey, I am just too tired to write. But still, I got a lot on myself lately, like ‘but still’ which really bothers me, no para. Sooo, my problem is, yes, I have a problem, suddenly that is the only reason why I am writing, that I act weird nowadays. Suddenly I just realized that my only wish is to put my head into his ass and stay there for the whole eternity. I don’t wanna party, don’t wanna cook, sleep, not at all I wanna study - which is understandable easily in every condition, but still… I SHOULD keep it together, get my head out of … and put where it should be, because wááááá !!! It is always hard to co-op with those, who have actually something between their legs. You just let them make their efforts and then your button just turns out or somewhere I don’t like these prepositions, and then you just can not put your overloaded emotions, especially when you are that really not special condition, from which girls suffer 14-55…

And you know what? I am mad at males just because they act totally normally, nicely and rationally, what I am somehow turned not to be able of. Man, I can write pretty difficult sentences even in English, such an achievement of today. So I am not mad at you, you did not do anything extraordinarily bad or unexpected, moreover, my conscious mind tells me all the time, you are actually nice to me, but wtf am I doing? I don’t wanna be that chick who seems pretty easy and always comes out of the hat when you need her and I don’t want to show I have something under the skin, inside the rips blablabla. I feel I am repeting myself, although I was totally clear/nonsense at the first place…

So about me: I cut my finger while unexpectedly I was doing the washing up (first I actually wrote mashine…) it was bleeding for numerous hours, now looks like an unhidden vagina… What else I have in mind: never let girls do the shopping, the can easily - okey, I can easily - get distracted by sales, I buy everything I don’t need, that is why I ended up with 10 cans of Strawberry and all kinds of pudding powder - and of course, still without oven to bake a cake…

Oky, too much, too personal information, but I just don’t want to get my head out of your ass. I hope it has a same meaning in English, than in Hungarian. Not literally.  That is why I am mad. … the system…

No, újra itthon. Negyed 9 van, össze sem merem számolni, hány órát alhattam a hétvégén, részben azért sem, mert ma például halvány lilám nincs, mikor kerültem ágyba, pláne nem arról, hogyan…

Felzárkóztatás: kb. 37 percnyi vonatútra Hradec Královétól, egy Sziksósfürdő szerű kempingben töltöttem a hétvégét ezermilliómilliárd másik Erasmusossal szerte Csehország határtalan vidékeiről - Survival Weekenden voltam. Csak 3-an (lányok) voltunk magyarhonból, szóval jó volt, mindenkit kicsúfoltunk magyarul… XD oké, nem, csak pár arcot. “Párat.” XD

Hmm, pénteken délután érkeztünk meg, egyébként gyönyörű természeti környezetben lévő szállásunkra - kép nincs, mert nem tudom, hol volt akkor az eszem, mikor úgy döntöttem, nem viszem a fényképezőt, mert minek… Sebaj, a tajvaniaknál volt - COMING SOON XD Igen. Tudom. Nem vagyok valami összeszedett, de határozottan kevesebb, mint 10 óra akkumulált alvással mit várnék?

Szóval odaértünk, elég hüvimüvi volt, ráadásul az ice-breaking games (hogy nagyjából összeismerkedjünk egymással) után - ami baromira nagyon nem olvasztotta fel a jeget a vizes csukámról - még elmentünk egy éjszakai erdőtúrára. Miért is ne? Végül is csak minusz 70 fok volt, vizes térdig érő fű, de érdekelt is, meg különben unatkoztam volna is. Aztán tábortüzeztünk, én lettem mindenki kedvence a házipálinkával. Nagyon kemény volt, a portugálok ott ölelgettek, hogy mekkora jó arc vagyok, milyen jó anyagom van - ők azok a portugálok voltak, akik már reggelihez füvet szívtak és sört ittak (én menzás telyát). Azért nem kell félteni, jó cserét csináltam Megtanultam hogy van portugálul az a dal, hogy “Idd ki mind, idd ki mind…”, sőt hasonló dallamra a rendkívül ötletes szövegű “pálinka, pálinka, pálinka, …” című számot is előadtuk. Olyan hajnali 3 felé, mikorra én már a tavat is megjártam csak eszünkbe jutott, hogy miért ne mennénk be a diszkóba, ha már ott van 10 méterrel arrébb. Oké, igazából csak berohantam, mert Michael Jacksont játszottak, és volt, aki jött utánam. És abban a szent pillanatban, hogy felkészültem bemutatni a körbepörgőrúgást (jól van, azt azért nem), bemondta a dídzsé, hogy utolsó 2 szám következik. Az egyiket csak négyszer hallottuk kintről is, amúgy is még 4 zenét lejátszott. De azt hiszem, kezdek túl részletes lenni… Minden esetre vagy 20 percet parti hardoltunk, aztán még egy kis csitcset, aztán én felszívódtam. Megfagyni. Ugyanis mivel a házikók inkább nyárra lettek kitalálva, 2 pulcsi, egyébként is hiánytalan menetfelszerelés és a pokróc sem voltak képesek legalább a testhőmérsékletemet megtartani. Komolyan, felkeltem éjszaka, hogy felgyújtsam a konvektort, de észre kellett vennem, hogy megteszi a tőle telhetőt. Az egyik szobatásam fel is szívódott, de féltem elvenni a takaróját, hátha valamikor beesik. Nem ő aludt el az erdőben egyébként. Viszont a kis tünemnyes tajvani szobatársam durván küldte: nem vette észre, hogy van pokróca is, ezért csak lazán a huzattal takarózott. Mondta is reggel, hogy egyszer még bele fog halni, hogy ennyire szétszórt… Nem most tette.

Szóval a konkrétan 4 óra alvás után másnap 9-kor keltünk, hogy ledolgozzuk a felszedett kilókat, én röpiztem, frizbiztem, de leginkább a portugál csajon akadtam, aki annyira nagyon hihetetlenül béna volt a frizbivel, hogy lemerem fogadni, ezelőtt még egyet sem látott. Meg gyakoroltam a focitechnikámat, amit a fiúk viseltek nagyon rosszul, de  jó volt. Közben fokozatosan fogytak el a népek, ugyanis 3-4 órás 10 állomásos túrára indultunk csapatonként. Erről bővebben kell írnom, mert nagyon hipermeglepőenszuper voltam. [Egyébként mivel ez lesz életem egyik legszarabb posztja, ide beszúrom, hogy mindenki megjegyezte a nevem, egy nem kevéssé híres macskás márka miatt, nagyon jóleső érzés szívtelen mellkasomnak, mikor egy ebédlőnyi részeg pasi tali vigyorral üvölti, hogy Hello Kitty!] Szóval az első állomáson folyadékokról kellett megállapítanunk, hogy mik. A többiek nem ismerték fel a cukros vizet, az ecetet, de ami még meglepőbb, a vizet sem - bezzeg a slivovicét (cseh pálinkaféle) rögtön… Olyat is hallottam, hogy a víznek műanyag íze van. Látszik, milyen emberek között vagyok… XD Valamelyik másik állomáson meg íjjal kellett lőni. És másodjáa betaláltam a célba, ami azért is nagyon jó, mert 8-an voltunk, és rajtam kívül csak egy srácnak sikerült (aki egyébként nemcsak hogy keveset beszél angolul, keveset is ért szerencsétlenem). Nagyon a szívemre vettem, mert nyilas vagyok születésemnél fogva, és a név ugyebár kötelező. De az biztos, hogy ha élesben ment volna, esélyünk sem lett volna Xéna ellen…Jó volt még a kötéltánc is, úgy végigrohantam rajta, bár 2-3-szor körülbelül az orrom volt a kötélen az egyik lábam meg az égben, ilyen szeretncsétlen pózben sikerült megtalálni az egyensúlyomat. Szóval alapvetően hasznos tagja voltam a csapatnak.

Mikor visszaértünk, olyan 5 óra felé, a táborba, még viszonylag kellemesnek ítéltem emg az időjárást ahhoz, hogy tusolni menjek. Na ez tényleg vicces sztori. Egyébként nagyon szép idő volt, végig száz ágra sütött a nap, lett egy kis színem is, de a legtöbb ember olyan házikóban volt, ahol volt nemcsak hogy wc és tusoló, d emég egy miniatűr konyha hűtővel is. Én természetesen nem ilyen házban voltam, így a 13 km-es séta a wc-ig befigyelt. Nem is nagyon ficsiríkültem XD (nem ittam sokat, csak akkor, mikor tényleg nagyon szomjas voltam - ha vízről beszélünk XD). Mivel most minden beszúrok mindenhova, ide szúrnám be, hogy nagyon büszke vagyok magamra, ugyanis nem költöttem szinte semmit - meghívtak a kis fanjaim. Nem vagyok hozzászokva, de mindenképpen az egyik legszebb dolog, amit férfi nővel tehet és itt legalább még tudják, hogy mi az illem. Aki pedig legeslegelőször meghívott egy italra, a szó azon értelmében, amikor a férfi meghív egy nőt, mert “le akarja fizetni”, holnap jön meglátoganti, úgyhogy reményeim szerint másfél hétig nélkülöznöd kell, kedves naplóm, a csodálatos írásaimat. Áhh, már alig várom.

És íme a tényleg vicces sztori: elrobogtam ezer réteg túrázós ruhámban (komolyan, pl. zokniból 3 volt rajtam) tusolni, csak törölközőt, tusfürdőt meg egy buggyantást vittem magammal, mondván, hogy öltözni viszont tökéletesen megfelelt a mi szállásunk is. Nagy küzdelmek és elhelyezési perek árán levetkőztem, mikor is rájöttem, hogy hát itten nem gyön víz. Akkor vissza minden, így egy nomális tusolásnyi időt töltöttem víz nélkül a huzatos, fűtés nélküli tusolóban. A megszégyenülés és az “ez is csak velem történhet meg, mit tettem?!” röhögésemmel angolosan távoztam, mikor barátocskáimmal futottam össze (hím neműek), akik felajánlották, hogy fürödjek náluk. Négy fiú + nem zárható tusoló = lethal combination, viszont eszembe jutott, hogy Klárihoz viszont bemehetnék, így hát úgy is tettem. Felébresztettem 2 tajvanit, meg egy leszbikus párt, Klárit hálistennek nem sikerült, mikor betörtem tök ismeretlenül, hogy tusolni akarok. Már ez is gázos volt, de elfelejtettem bevinni a törölközőmet. Mikor kiléptem értem, a leszbi csaj (úr isten, jobb ez, mintha fiúk lettek volna? with a huge respect to all homosexuals) pont épp be akart pisilni, alig bírtam rábeszélni, hogy várja meg, míg összekapom magam, csak még egy perc. Aztán elszivárogtam, ez rövidebb idő volt, mint a sima le-felöltözés a hivatalos helyen. Az ám, de eszembe jutott, hogy ott viszont bennfelejtettem a kulcsomat. Megmentvén a zárnyitó szerkezetet, megragadtam az alkalmat, hogy figyelmeztessem portugál sorstársaimat, nix wasser. Ők meg felhívták a figyelmem, hogy pénz, bedobni, ott, lyuk, én pedig, földet dobván a pisire, kijelentettem, hogy én biza nem fizetek a tusolásért. (Egyébként elég bosszantó volt - nem is az, hogy nem volt a szobában tusoló, mert ez csak fokozta a túlélési élményt, hanem hogy én is ugyanannyit fizettem, mint azok, akik nem fagynak meg büdösen.) A fogadtatást inkább már nem vártam meg… :$

Este megint pártájoztunk, sajnos nem tudom, hogyan és mikor kerültem ágyba, de az biztos, hogy az egyetlen, amit levetettem, az az övem volt. Még a nyakba akasztható névtábla/programfüzetem is elfért. Aztán délelőtt paintballoztunk, vicces volt hogy egy méterről pofánlőttek, meg hogy kábé még a fűben is elestem, nem beszélve arról, mennyire easy target voltam. De itt kell büszkének lenni rám: nem féltem feladni… Meg Nórival (ő szintén nem Nóri) felkaptunk magunkra 1-1 “lufit” és nyírtuk egymást, ahogy bírtuk. Nícse volt, ahogy Zsolti mondaná, de még kicsit gyakorolnom kell, és kicsit kevesebb hangeffekt is talán elég lett volna a férfi nézőknek is…

Na aztán ettünk, hazajöttünk és azóta csinálom a semmit, miközben stresszelek, hogy mennyi mindent kellene csinálni és ráadásul pöttyet fáradt is vagyok. Na sebaj, majd holnap. XD Vagy nem.

Amúgy pedig: I survived!

Really?

Csak hogy megnyugtassam a kedélyeket (nem) tanulok itt is. Szombaton voltam moziban, nagyon csúcs volt, itt vannak olyan “lover” székek, amikben lehet kényelmesen csókolózni - gondolom. Biztos ez dobja meg a jegy árát is, mivel bár itt még azt sem tudják, ki az a Johnny English, otthon meg már a Vasöklöt is kifelé vezetik a moziból, a diák jegy annyi, mint otthon a 3D-s felnőtt jegy… Danke schön, Ceska Republika. Vagy valami hasonló.

Jah, vannak kimaradt részek is - persze így, nem szövegkörnyezetben rohadtul nem érdekes, de én megnyugszom, ha leírom. Szóval Prágában 2+2 ágyas szobák voltak közös fürdővel, és mi 2 nagy adag kis tajvanival voltunk. Első éjjel nem is láttuk őket, ugyanis valamiért, amit nem értettem kristály tisztán a széles mosolyuk miatt, féltek ott aludni, egyébként pedig 7/24 égett a villany. Mint Klári megtudta, ezért, mert van valami a szelemekkel. Hogy félnek-e tőlük, vagy csak nem akaarják, hogy a szellemek beüssék a lábukat az éjjeli asztalba a sötétben, nem derült ki. Minden esetre nem túl megnyugtató, hogy földöntúli jelenéseket tartogattunk a szomszédos szobában.

For once I wanna be the car crash, not always just a traffic jam

Ez a csodálatos Snow patrol szám jutott eszembe egy reggel, mikor órára sétáltam befelé, és pontosan mellettem két autó egymásba durrant. Mióta itt vagyok, eléggé gondban vagyok a napokkal, de ebből rögtön ájöttem, hogy hétfő van és hogy én még mindig én vagyok, mert ilyen is csak velem történhet.

És miután elnosztalgiázgattam az eddigi dolgokon, vágjunk bele az egyetem méltatásába. Igen, mehetsz aludni…

Miután leteszteltem a mozit és senki nem ért rá egész éjjel ébren tartani, 13 órát aludtam. Áhh, szerintem meg sem mozdultam közben, olyan jól esett… Utána összeszedtem magam, és nekifogtam behozni a lemaradást. Először természetesen a blogírást illetően, utána a cseh tanulmányaimnak kezdtem neki, és végül teljesen esélytelen volt, de el akartam jutni a magyarokig is. Nem tudom, mit várok magamtól félkómásan fél nap alatt?!

Hétfőn reggel nagyon éhes voltam, így eltöltöttem 3/4 órát azzal a boltban, hogy minden soron alaposan végigmenjek (ezt mintha egy fiú írta volna… ) és olyan sok 200 Ft-os cuccot vegyek, amilyet csak tudok. Így esett, hogy végül mégis lett kávé… Aztán egy még alaposabb semmit csinálás után bementünk az első experimentális ökológiai etika óránkra. Klári első benyomása az indiai füstölőktől eredeződött, én a barátságos teakínáláson akadtam le. Az oké, hogy 10 perccel később is totál elég odaérni az órákra, hogy csak 2-3-an vagyunk és felajánlották, hogy akár pubban is megtarthatjuk, de hogy a tanár a saját satójában még kávé/teával is megkínáljon? Biztos a tanárok próbálják ellensúlyozni azt az enyhén szólva is nem-barátságosságot, amit a random sztréndzsörök tanúsítanak.

Lévén filozófia, a tanár eléggé szanaszét volt, a szobája meg tele mindenféle findzsával és fursa képekkel és nagy virágokkal és hangedényekkel, és bár környezetvédelemmel foglalkozik, nem hallott a vörösiszap katasztófáról. Szerintem that’s it. Jah, írnunk kellett egy esszét, hogy mi Közép-Európa szerintünk, nagyon remélem, hogy a tanár értékeli az érzelmileg túlfűtött kreativitást a tudás teljes hiánya ellenére is. Bár úgy tudom, jobb helyzetben voltam, mint kis holland barátunk, neki csak Nyugat- s Kelet-Európa létezett eddig…

Ami viszont nagyon tetszik itt, hogy 3 év után végre úgy érzem, hogy gondolkodom. 45 perc előadás után 45 perc szeminárium következik, ami lényegében vita az óra és az olvasmány alapján (amivel annyira nem szoktam ismerkedni). És mégis mindig jön valahonnan mélyről valami - néha akkora mázlim van, hogy nem csak büfi - még mikor majdnem elaludtam, akkor is… És mivel itt political science-t tanulok, úgy teljesen véletlenül körbenéztem a 9 fős csoportunkon, és realizáltam, hogy rajtam és a tanáron kívül csak egy nőnemű lénnyel kell felvennem az ideológiai párharcot, aki ráadásul annyira zavarban volt a saját gondolatai kifejezésének a gondolatától, hogy tulajdonképpen nem is beszélt értelmesen. Elgondolkodtam, hogy mi baj lehet velem. Először a matek szak, most meg valami kis fognyűvőmanó-képző, tiszta olyan helyek, ahol egyételmű hímdominancia van. Ennyire mélyen gyökerező bizonyítási vágy van bennem? Vagy kezdek elmenni a kevéssé élvezetes olvasmány kategóriába.

Huhh, a keddem még vicces volt. Hétfőn elvileg spanyol est van, kedden német, szerdán pedig mandarin, aki ezeken a napokon elmegy a megadott étterembe, elvileg gyakorolhatja a nyelvet. Én szépen elmentem hát a Deutch Abendre, de mivel nem beszélni, csak érteni német, nem sokat tudtak meg rólam az “érdeklődők” meg igazából megint ugyanazzal a bandával ugyanazt csináltuk: söröztünk. Miután szerencsésen 10-kor már bezárt a pub, átmentünk a sportbárba, ahol mindenki a saját nemzetének EB selejtezőjét nézte, így egy bandányi nagyon vegyes fiú (sajna képem nincs róla) 3 laptopon és egy tv-n nézett közösen meccset. Ezúton is szeretnék gratulálni válogatottunknak, akik döntetlent játszottak a finnekkel - bár csak 2 lány reprezentálta nagy magyar hazánkat, és mindketten nagyívben lesz…tuk a meccset. Így mi csak az eredményt kaptuk meg valahonnan hátulról, miközben a bosnyák és francia srácok ordították, hogy “PENALTY”. Fél 11-kor. Kicsit lassú volt a net.

És majdnem elfelejtettem leírni, hogy hogy égettem le magam! What a pity! Szóval már rohanásban voltam, de még lecsekkoltam, mikor megy hazafelé az utolsó buszcsi, mert a kedd nem kifejezetten a partinapom, főleg nem ennyi szennyessel az ágyam mellett, amit eredetileg ma reggel akartam kimosni (nem történt meg). És épp még jobban robogtam vissza az út túl oldalára - pontosan a buszmegállók iránt - pontosan 2, mindkét oldalról támadó autó fenyegető közelségében - mikor hirtelen, átugorván az egyik huppadékot, megéreztem a vesztemet. Eltűnt a soha ki sem alakult egyensúlyom és éreztem, hogy még meg bírnám fogni a dolgot, csak holtpontra jutottam, és a kocsik egyre jobban közeledtek így egy ninja önfegyelmével úgy döntöttem, kiugrom - hasra - a járdára. 3 horzsolás a mérlegem, meg egy zúzódás a jobb talpamon, ami pont arra volt megfelelő, hogy reggel, mikor felébredtem arra, hogy a megfázás miatt nem kapok levegőt, és el akartam menni a vízért, majdnem oldalra essek a hirtelen a talpamba nyilalló emlékeztető fájdalomtól. Apu! Anyu! Nincs semmi baj, csak a szokásos… Szerencsére egy idegen országban vagyok, ahol majdnem senki nem ismer (bár röpin egy csaj megütögetett és élénken rámköszönt, amiből arra következtettem, hogy vele azon az oinózus kocsmatúrán ismerkedhettem meg) és csak 3, éppen a buszmegállóban üldögélő rocker kezdett el már akkor röhögni, mikor én még csak azon hezitáltam, hogy melyik cikibb, elesni az úton, vagy ha elüt egy kocsi. Szóval mikor biztonságosan földet értem a betontéglás járdán, az arcomon fekve megvártam a röhögés elültét és az azt követő másdik reakciót, ami reméltem, az ijedtség lesz. Úgy teláltam, ez megfelelő taktika, mert mikor odajöttek felmosni, sokkal kevésbé volt ciki felállni, mint mikor még röhögtek.

Aztán ezért kaptam egy ingyen sört a pubban, mivel senki nem kérte, hogy fizessem ki - csak azt, hogy húzzunk már el, mert már 10 perce be akarnak zárni. Kis fájdalomdíj és az első svindlim. Egyébként a többiek - tegnap még - nagyon rendesek voltak, és elmesélték a saját sztorijaikat a nagy eséseikről. Mivel szerintem az jó vicc, hogyha megmutatom a sebeimet, mikor befullad a beszélgetés…

Hát kábé ennyi meg egy bambi. Kéne valami kép, de sajna nem készültek légi felvételek a hatalmas borításról. És hogy miért ez lett a bejegyzés címe? Mert egy magyaron kívül senki nem tudja megérteni, hogy a pálinka külsőleg és belsőleg is mindenre jó és használatos. Hátha így nem kapok vérmérgezést legalább, ha már a röpis izomláztól (na az is egy vicces sztori lenne, ha nem lenne viccesebb videóként) és a puffanatoktól nem halálozom el.

Tádámm.

Mivel 2 napja be van nyomva a blogom és addig jutottam el, hogy beírtam címnek, hogy Prága, úgy döntöttem skippelem azt a részt. Kit érdekelne, hogy csak mi nem tudtunk beköltözni a szobánkba, mert még nem volt kitakarítva, hogy elvesztünk a városnézésen pont ebéd előtt, így mire a többiek a szalvétát szedték ki a foguk közül, számunkra már fel is szabadut egy asztal… Ezek csak a szokásos dolgok. Egyébként a szállás feleslegesen színvonaltalan és a belvárostól távol eső volt, rengeteg pénzt elvertünk tömegközlekedésre, meg úgy egyáltalán, pedig a szállásért és az oda-vissza útért nem is kellett fizetnünk.

Egy ilyen bevezető után ki hinné el, hogy az volt eddigi életem egyik legcsodálatosabb hétvégéje? 2 éjszakát buliztam végig (minek is ilyenkor a szállás?), összehoztunk egy egészen pöpec, kerek kis bandát, és 5 órát aldutam, ebből az utolsó egy alatt, a buszon hazafelé, sikerült összeszednem a -20-os klímától egy teljesen normális megfázást… Na igen, ennyit jelent, hogy mikor és milyen hangulatban írunk. Tényleg sikerült azokat az elhanygolható negatívumokat kiemelni, amiknek nem is volt esélyük, hogy elrontsák a hangulatomat. Olyan gyönyörű idő volt, és annyira jól szórakoztunk, és ettünk és ittunk és mentünk… Az én életemnek szerves és fontos része az alvás, de ott egyszerűen csak időpocsékolásnak tűnt. Olyan klubban voltunk, melynek öt emeletén elvileg különböző, gyakorlatilag rádiós zenéket nyomnak, és képzelj el egy ötemeletes hodályt roskadásig-fulladásig tele iternational rosszarcú menő csávókkal! Hm…

\”A klub\”

Szóval valahogy így ugranám át a prágai kirándulás méltatását. Azóta egy csomó más dolog történt, amit normális esetben ízekre trimbolva, felturbózva adnék el itt, de most nem. Most nagyon nem. Meg tegnap sem. Nem tudom, talán az esős évszak beköszönte, a fáradtság, a növekvő mennyiségű elvégzetlen feladat vagy az anyagi bizonytalanság miatt-e. De azoknak, akik az étkezésem miatt aggódnak, felteszek egy képet, amely megboldogult csirkepörkölt nevű ebédemről készült. Az első önálló kreálmányom, nagy becsben ettem meg.

Jah, tegnap a depresszióra való tekintettel ráordítottam Klárira, hogy mos és azonnal és menjünk és vásároljunk. Először megijedt, aztán ennyi időt még kapott, hogy a frissen festett körme megszáradjon, és belevetettük magunkat  avállfatengerbe. Mondhatni sikeres volt az akció, ha a pénzköltési szándék irányából fogjuk meg a dolgot, méginkább viszont azért, mert az ing, amit vettem, és ami nagyon jól áll, S-es, a nadrág, amiről hasonlóak mondhatóak el, 36-os. Most nem tudom, hogy akkor így hihető-e a csirkepörköltes bekezdés, de én ettől most jól érzem magam… Jah, fel is próbáltam.

Közben megnyertünk egy kocsmatúrát is - oh, Istenem, bár ne tettük volna! - azóta mindenki a hogylétem felől érdeklődik… A tegnapi buli után még meg is vártak ébren a “nevelőszülő” lakótársaim. A bulisabb arcok lazán elintézik azzal, hogy vicces voltam. De most mit csináljak, ha egyszer kontrollfrík vagyok és nyerni akartam!? (A lényeg: 6 kocsma, 6 ital, minél rövidebb idő alatt. A mi pályacsúcsúnk nem érte el az egy órát…)

És most, hogy számöríjzzam a helyzetet, csak ennyit mondanék, hmmm. Remélem holnapra már körvonalazódom. Nehéz, ha nem tudod megnevezni az érzéseidet, de szerintem én nem haragudnék, ha egy kis otthon eljönne hozzám. Talán egy hét múlva. Talán annyira kontrollfrík vagyok, hogy nem. Majd kiderül. De a financiális helyzetem, jelentem alássan, rendeződni látszik. Elkezdtem lakásra, kocsira, meg import kínai feleségre gyűjteni.

A kínairól jut eszemben a szerdán szokásos (még csak egyszer volt) országbemutató. A sort a tajvaniak kezdték, hatalmas bulit csaptak, voltak is hozzá annyian, mint az oroszok (itt nincsenek is oroszok…). A végén megkóstolhattuk nemzeti italukat, ami “nagyon ízletes”, pontosan annyira, mint a vizes-tejes tea kicsi zselés vattapamacskákkal. Még jó, hogy a pálinka elnyomta az ízét…

Huhh, némileg lemaradtam… Ha engem kérdeztek, már pedig ha ezt a blogot olvassátok, bizony engem kérdeztek, ez annak tudható be, hogy 3 hete nyaralok itt ezerrel és beteges módon még netezni sincs igazán kedvem. Van mikor megerőszakol az ihlet, de olyankor meg semmi nincs a közelemben, amin publikálhatnék, aztán meg csak úgy sssshty, ha kis francia barátomat akarom idézni, akinek ez helyettesíti az izét.

Hát először is a kihívásokról. Eddig sem volt valami sima biznisz ez az út, de csütörtökön az a szerencse ért bennünket, hogy elromlott a kis wc-nk, amit aztán az a szerencse követett, hogy a karbantartó hétfőig szabadságon volt. És ezek még csak azok a szerencsék voltak, amiken négyen osztoztunk. Estefelé ugyanis végre terméke lett az idegbetegségemnek, és a természet a női lét egy kevéssé imádnivaló velejárójával ajándékozott meg… Még szerencse, hogy pont ekkor jött közbe a végelszámolás után mégsem annyira ingyenes prágai kirándulás, ahova végülis már csak wc-re mentünk el… Még hétfőn is csupán 2 váalsztásunk volt, megtanuljuk időzíteni biológiai folyamatainkat a plázákra vagy a sulira, vagy megismerkedünk a szomszédokkal… Fiú emeleten lakunk és volt már szerencsém megszemlélni az egyik (azóta már 2) szomszédot, így az időzítés mellett döntöttem. De itt egy újabb probléma vetődött fel, amire semmilyen flancos nyelviskola nem készíthet fel: mi van, ha rádkopognak és nincs az ajtón zár? :O Ijesztő már a gondolat is, igaz? Mert itthon a cseh sráccal általában csak lazán egymásra nyitunk… de azóta megtudtam: “Occupied” jelen esetben viszont még hasznosabb az “obsazený“. Aki meglátogat, számoljon ezzel!

Bármennyire is küzdök magam ellen, muszáj szót ejteni a kávéról is. Anya akart velem küldeni ezer millió milliád csomag háromazegybent, de mint valaki, aki csak az ízéért issza és nem akar rászokni, otthon hagytam. Hogy tehettem ilyet?! Hogy?! Lövésem sincs, mit csinálok egész nap, de 5-7 óra alvás után sírva könyörgök egy csészéért… Hétfőn benn voltam a suliban, hogy visszaszerezzem a törpöktől a gépem, hát elcsábultam. Az automatában sok féle kávé volt, találomra megnyomtam a “bez cukru”-sat, mert az majdnem olyan, mint a PEZ cukor. Aztán komolyan erőssssen gondolkodtam rajta, hogy az emberek az ilyen ATM-es kávék esetéebn hogy kavarják fel a cukrot, de szerencsére az egyetlen olyan gombot választottam, amit nem kellett volna, most már tudom, hogy nem is a kávét szeretem, hanem a cukrot.

Egész délelőtt a városban voltam, hogy megszerezzem a gépet, met úgy állapodtunk meg, hogy piros Petra (igen, ha látom, feláll a hátamon a szőr és az impulzusok összecsomósodva kezdenek rohangálni a gyommoridegeimben) cigiért  cserébe ő rátesz egy 7-est én meg dobom a royal flösht és felrakok minden szofvert. Azt hittem, ez meg is lesz aznap, de mivel csupán hatodik próbálkozásra sikerült fél hatkor visszafoglalni saját váramat, ráadásul csupa cseh mindenfélével, beleértve a billentyűzet leosztását is… Semmi baj, mert másnap már a beállított jelszavam sem engedett be, így konkrétan kigolyóztam magam, mint rendszergazdát saját gépemből… Megvendégeltem magam a másik felhasználói fiókban, hogy rájöjjek, visszaállítódott a billentyűzet csehre. Aztán ezzela  leosztással próbáltam meg beírni az összes jelszót, amit életem 21 évében eddig kitaláltam. És ekkor jött az utolsó kártyám: Zsolti. Szerencsétlen ember, miután felfedezte, hogy nem tud nekem új jelszót kreálni, hisz én vagyok a rendszergazda, másfél-két órát elbaltázott a saját izgi-analísis-of-political-parties-olvasmányos idejéből, hogy kis pendrive-járól DOS (fekete háttér, sok fehér betű) módban kinyírja a jelszavamat. Vettem neki két Tátra nápolyit, pont jókor, mert este már dupla annyiba került, és azóta nem védem a pucér képekkel teli gépemet jelszóval…

Ezek után belevetettem magam, hogy elolvassak 53 oldal tömény élményt, 2 óra alatt 18 oldal is csodálatos teljesítménynek tűnik. Végül akár így, akár úgy, csalódást okoztam a tanárnak… Nem kérdezte, hogy mit olvastunk, viszont nem tudta kiolvasni a mail címemet, ezért rám keresett google-ön, és elvileg van egy hasonló nevű atlétánk, hát már örült a kis fejének, hogy milyen hírös embör jár a kurzusára, de el kellett szomorítanom. Viszont hogy a jó végét fogjam meg: kinézi belőlem, hogy ismert etléta vagyok. Sajnos ez sem fog erőt adni ahhoz, hogy nekifogjak sportolni, de máshogy tartom egyensúlyban a testtömegindexem … LSD vmelyik másik posztot, amit majd megpróbálok valahogy titkosítani, hogy a családom kevésbé szabad szellemű tagjai ne olvashassák XD

Néha könnyekig meghatódom, milyen jó is nekem. Tudom, ironikusan hat, főleg az én ujjlenyomataimból, de tényleg. Csak a könnyek kicsit túlzás.

Tegnap leteszteltem a túlélési képességeimet: mostunk. Már alapból butaság volt mindenki összes ruháját egyszerre beereszteni, ha csak egy szárítónk van (úgy voltunk vele, hogy majd kérünk a szomszédtól vagy lentről, de mint kiderült, ez a mi extránk). De én még meg is túráztattam szegény színes ruháimat, ugyanis egy szerencsétlen program több mint 2 óráig tartott. Ráadásul mikor leértem, mert már megelégeltem a tétlenséget, épp centrifugázott, és semmi, azaz semmi nem látszott szegény piros bugyikáimból, így hirtelen rámtör a páni félelem, hogy míg elvoltam, valaki ellopta a szennyesemet. Nem nagy kapás, de azért elég kellemetlenül érintett volna. Mindegy, végül is így is csak kb. 480 jó, szagos magyar forintba került, bár szegény pulcsijaimról egy az egyben megfeledkeztem.

Délután bementünk órára - mivel úgysem hiszitek el, hogy nagyon messze van, berakom Google Mapsen - és totál felesleges volt, ezért én haza is léptem, de előtte még megeresztettem a lightos bevásárlást, ugyanis feltűnt, az Acer Crystal Eye Webcamoknak valószínűleg típushibája, hogy egy idő után nem ismeri fel őket az a gép, amibe integrálva vannak, így, mert borzasztóan exhibicionista vagyok, vettem egy Tesco Value webkamerát is, ami, idézem, tökéletes videókonferenciákhoz. Biztos tudták, hogy én nem “fontos” ügyben akarom használni, mert nálam ugyan nem működik, pedig már ‘80-as évekbeli Tamagochit is töltöttem le, csak hogy beinduljon a buli… És erre kidobtam hozzávetőleg 2500 magyar forintot, valamint 2 interkontinentális órát a drága időmből, sőt, Zsoltiéból is. Visszagondolva erre, most elég nehéz megállnom, hogy egyek csokit. Még jó, hogy akciós. A nagy Milka, el sem hiszem, milyen szuper helyre jöttem.

Amúgy még fél 12-ig híreket olvasgattam, mert rájöttem, hogy nem fogok tudni hetente 800 oldal vegyesen angol és magyar beadandót írni, ha csak sorozatokat meg filmeket nézek online… Aztán meg vagy 1-ig nem bírtam elaludni. Nem azért, mert sokkoltak a hírek, bár az jobban hatna, ha lenne bennem egy kis szociális érzékenység, hanem mert ezek szerint hat kilométer séta egy nap nem elég… Vagy passzolom a kérdést. Ami viszont még bosszantóbb volt, hogy reggel szólított a természet egy igencsak hajnali órában, és utána is még vagy 1,5 órát fogolódtam. Semmilyen szempontból nem kifizetődő a felhalmozódott szabadidő minden percét alvással tölteni…

Mindegy, éjjel rájöttem, hogy újrarakatom a Buddymmal a gépemet, akkor talán nem fél óráig tart neki betölteni, és hátha még live showműsort is tudok majd a szobánkból az éterbe sugározni…

Jah, amúgy még ezeknél is van jobb hír: pénteken hajnali 8-kor irány Prága!!! Ugyanis azon szerencsétlen sorsú kispajtásaink, akik koli híján a Hotel Cernigovban kerültek elszállásolásra (sehogysem tudom kikerülni a germanizmust?! :S) - basszus, elveszett a szememben az egyik kontaktlencsém… - ki kell, hogy költözzenek a hétvégére, ezért - wait for it! - a hotel és az egyetem közösen kifizet nekik egy utat Prágába, amelyhez 1500 korona költőpénzt is biztosít. Mi pedig hihetetlenül gyorsan rávetettük magunkat a lepattanóra, és a plusz 20 ingyenes helyet lefoglaltuk, igaz költőpénzt nem kapunk. De 3 nap Prágában ingyen? Ne hülyéskedjünk már! Majd jönnek a kis képecskék!

Addig is mindenki fingers crossed, hogy végre legyen egy szerethető órarendem!!!

Let me start with this: OMG! What shall I do here?!

Pontosan 16 órája és 39 perce olyan féltékeny vagyok, hogy ezt aztán senki nem tudja reprodukálni. Tök gáz, és tényleg, tök gáz, de ez van, ha nem bírom magam lefoglalni.

Nem tudom, mikor írtam utoljára, de azóta sem történt semmi. XD Oké, lecsekkoltam, csütörtökön. Pénteken, lássuk csak, nem volt semmi… Bementünk a belvárosba ügyeket intézni, de nem túl szerencsés délben elindulni, ha 3/4 óra gyalog az út. Este meg tényleg lilám nincs, mit csináltunk. Jah, tényleg, takarítottunk. Tanultam pár dolgot, például, hogy a súrolószerrel tényleg súrolni kell, ami pedig fizikai munka és a szellemivel egyetemben a jövőben ezt sem szeretném végezni. Estefelé megpróbáltam magam utolérni a levelekkel meg ilyesmi, de 10 felé rájöttem, hogy akkor mit fogok csinálni egész hétvégén? És inkább lefeküdtem. Aludni. Egyedül. (Minden ellenem irányuló kétes gondolat elhessegetése végett.) Egyébként erről eszembe jut, hogy egy hete élesítek magamban egy poént, de valószínűleg sosem volt jó és most már kicsit el is felejtettem, de azért here it goes: Szerdán a Cook and Lookban tartottunk titkos gyűlést, amit gyorsan kiegészítettem Cookie and Lookie-vá (nem írom magyarosan a kiskorú olvasók miatt), ezzel is arra utalva, hogy a szellemi kielégülést normális esetben alárendelem a fizikálisnak, de mivel jó útra tértem, és azt mondta az én Ashton Kutcherem is, hogy szerinte menni fog ez nekem, ezért most nem. Jó volt, mi?

Jah, igen, végre sikerült egy nénivel dreizig pénzért bótolni rejtekhelyről képeslapot is. Még Szegeden sincsenek ennél rondábbak, hajrá Manchester United! És miközben a városban járkáltunk csináltam képeket (jah, városon I mean Hradec Králové, Csehország), amiket ide be is fogok illeszteni, mivel K@t! blogja olyan szép a sok színes képpel jobb és baloldalt.

Szóval valószínűleg én vagyok az egyetlen, akinek ez vizuális kielégülést nyújt (túl sok a kielégülés… egy tökéletes világban), de ez a hozzávetőlegesen 20 pavilonból álló piac legszebb, őszies kirakodása számomra.

A másik kép pedig a legperverzebb dolog valószínűleg, ami valaha is forgalomba került: shame on me, nem én fedeztem fel. Thanks Zsolti! (Ismét felhívom a figyelmet, hogy nem Zsolti, csak a fiktív szereplőkre vonatkozó izlandi törvény értelmében neveztem el így.)

Na ez volt a péntek, képekkel már sokkal jobb. Szombaton leléptek a többiek, amit én az Internet nem helyénvaló használatával akartam kiélvezni, de nem volt hozzá kedvező a csillagok állása, úgyhogy kicsit ideges lettem, ezért megérezte az egész épület, mert Last resortot kellett hallgatnia, miközben én táncoltam. Mikor észrevettem, hogy elég profin be tudom vágni a hármasforgást fejkapással, akkor rápörögtem a témára, és kiderült, hogy csak véletlenül és csak tudat alatt sikerül. Amúgy elég gáz, hogy egy Last resort alatt kifáradok. Brühü. Miért érzem úgy, hogy nem ez az a hely, ahol ez változni fog?

Utána hazaértek a kis bárányságok, mikor épp 13-adjára néztem meg a Barátság extrákkal c. filmet és még mindig volt rajta mit sírni - persze csak keményen. Mikor már elég patetikus lett, hogy én csak döglök, míg a többiek az utcán sétálva rágják magukat, hogy mit lehetne csinálni és végül mindig a bevásárlóközpontba jutnak, hölgytársasággal elmentem megnézni a White towert, ami egyáltalán nem fehér, viszont annál inkább torony. Elég jó volt, jó nagyot sétáltunk, és megint elköltöttünk egy halom Gazdálkodj okosan! pénzt, ezúttal a drogériában. Igazából elfelejtettem megmelíteni a YMCA házat, de mivel online szerkeszthető az egész, most kicsit későbbről visszatértem az időben, hogy ezt pótoljam. Szóval láttunk egy Village People óta jól ismert szignált.

Olyan 3/4 7 felé értük vissza, kiszámoltuk, hogy az akkumulátor túl alacsony töltöttségű, hogy benevezzünk még a planetáriumba is héttől, úgyhogy elkezdtünk jó nők módjára az esti pártitájmra készülődni. Csak a nem jó nők kedvéért elmondom, hogy ez úgy néz ki: 21.40-es trolival akarunk menni, vagyis 20.53-ig gépezünk, aztán valaki a konyhában, a szerencsésebb pedig a fürdőszobában ken magára még egy réteg vakolatot, pár ruha az ágyra a látszat kedvéért, aztán 21.37-kor konstatáljuk, hogy lehet hogy késni fogunk. Akik most ezért haragosak ránk, azokkal közlöm, hogy mi nem (még úgy sem, hogy menetrend szerinti 2-es híján 1-es trolira szálltunk), viszont a többiek 10, mégsem, mert 20, sőt még 15 percet késtek. Így esett a rém eset, hogy mi lementünk egy “belterjes” drogosklubba D’n'B partira, ami viszont reggae és dubstep buli volt, amit, mint később megtudtam Kláritól (ő szintén nem Klári…), mi nem szeretünk. Elmentünk megkeresni a többieket, akik meg tinibuliban voltak, de legalább a belépőjük dupla annyiba került, mint nekünk! (evil smile) Aztán még egy és még egy klubba. Ahol jó volt a zene, ott a vadászmezők nem, és fordítva. Így én egykor, miután már fél órája kifizettem a sarcot, végighallgattam a makarénát, a What is love-ot és egy számot a kék farmerról, amit az ott lévő 40-50-eseket megszégyenítő módon a DJ-n kívül csak én ismertem, hazasunnyogtam. 27 perc. Karaj vagyok, mert képességeimet és a távolságot, valamint a szél irányát és sebességét figyelembe véve nem kellett volna, hogy sikerüljön.

Ma viszonylag hamar felébredtem, aztán úgy döntöttem, hogy semmi értelme nem volt, úgyhogy visszaaludtam. Mivel éjjel a körülmények nem tették lehetővé, hogy lemossam a sminket, reggelre Harlequin lettem, de büszke nő vagyok. Egyébként ma több újdonság is lett, ugyanis vettünk egy csodás, Tescos “papír” edénykészletet, Zsolti (…) főzött nekünk spagettit, én meg aztán feltakarítottam a robbanás nyomait, és mire mindenkinek beindultak az emésztőnedvei megérkezett az új kispajtásunk is, aki cseh és kisfiú és Google Translate-tel beszélget velünk…

ui.: Kicsit rosszul esett megtudni, hogy a tejnek itt tej íze van. Meg szaga is.

Huhh, basszus, nagyon fáradt vagyok, be sem jelentkezek… Várjunk, kedden elfelejtettem írni, hogy … áh, inkább nem, nem kell mindent megosztani…

Tegnap este volt egy prezentáció Csehországról, megtudtuk, hogy az egyik csajszinak a kedvenc klubja a Halloween, mert nagyon fenszi meg minden és van vagy 200-féle koktél és pénteken szülinapja lesz és mehetünk, és ő szeret nagyon korizni is, meg ezt is szeret, meg azt is.. Oké, irritált, mert nagyon csinos volt.

Aztán gyors átöltöztem, tényleg csak annyi időt vett igénybe, hogy teljesen elvesszek a csoporttól, aztán végül az adódott, hogy két pasi sörről szóló beszélgetését hallgattam jó egy óráig, de ez is része a “hogyan együnk értékelhető barátnők” kiképzésnek.

Végül egy cseh buliban voltunk, megint csak régi Jate fílingje volt a helynek, nyerőre állt, de a vén szivar DJ “jobban kedvelte a verseket, nótákat” és olyan oldskúl cseh örökzöldeket tett be, amikre még szegény csehek is csak egymásra pislogtak.

Ma meg agyf@szt kaptam… Elég hamar, már fél 1-kor leléptem, mert végre megkaptam a netezős felhasználó nevemet és jelszavamat, aztán ráeszméltem, hogy mégis újra kellett volna rakni a gépem, aztán meg arra, hogy a koordinátor nagyon jó lehet magánéletének sötét részeiben, mert hogy a munkája néha talán nehéz, a jelszó ugyanis nem működött.

Az eddig is jól bevált hotel aulában próbálkoztam tehát be. De mikor kompatibilissé akartuk tenni a gépemet a nettel, egy csomó biztonsági dolog átállítódott egy ember által, akinek jellegzetes izzadtságaromája volt, de rendkívül kedves és segítőkész volt, úgyhogy törölnöm is kéne az első méltatást…na mindegy, a lényeg, hogy net smafu, és épp a lakótársammal ordítoztam, mikor jött a telefon, hogy igaz, pótágyra, de beköltözhetünk a koliba.

Nem tudom, próbáltál-e már, kedves naplóm, egy seggel 2 szálláshelyen aludni, de mivel sóherek vagyunk, jelenleg ez szeretnénk, ha menne. Amilyen gyorsan csak tudtunk, bepakoltunk - ezúton is üzenem az anyukámnak és mindenkinek, aki kételkedett: sikerült bepakolnom teljesen egyedül és még extra cuccok (kaja) is helyet találtak a tarisznyáimban - és átlibbentünk a fél városon, szegény Zsolti (nem Zsolti, csak az anonimitás végett) hozhatta a kis neszeszeremet, a buszsofőr majdnem becsukott, elszakítva a bőröndömtől, annyira tartani akarta a menetrendet… Huhh, túl hosszú mondatok… Ezért már párszor pirongattak. Szóval itt 1,5 órát vártunk, de állítólag ez kevés volt, mert ugyan nem volt sor, mivel senki nem beszélt nem-csehül, mindenkit elénk vettek, aztán az igazgatónéni besuvasztott minket, s mivel bénák vagyunk, még rendes lakást és kis manit is kaptunk… Zsírkaraj. Így viszont  amai sportnapnak és international vacsinak sanyi, mert nem volt időnk kaját főzni a kis többieknek, hogy egízlelhessék a magyar konyha remekeit.

Mit is mondhatnék még? Venni kell WC-papírt… Baci a tutti!

Kedves Naplóm, Cápali és Cápeti, a két kopoltyús zseni!

Csehországba, Hradec Královébe leledződtem Isten hétfői szent napján. Az utazás meglepően zökkenőmentes volt, gyors és olcsó, ahogyan annak lennie kell, bár a Keletiben látott hajléktalan csávó is egy fizető utas volt, mint később kiderült. Bocsi!

Köszönet a szüleimnek, a magyar és európai uniós adófizetőknek, a MÁV-nak, a Pingvin Patikának és Zsombornak, akik nélkül ez az utazás ilyen formában nem jöhetett volna létre. Bár a PP-s táska már az első használatkor, idefelé úton szétesett, legalább nem az én kezemben és az eső is éppen csak szemerkélt ez alatt. Nem volt meg az az igazi Sex and the City életérzés, például egy busz sem csapta le a fehér nyári ruhámat.

Egyébként külön köszönet illeti az itteni “BTK-s” koordinátort, aki bár pénteken tudott szólni, hogy még sincs szálláshelyünk, legalább adott repiajándékot: egy tollat, hímzett törölközőt és egyetemi gumióvszert. Pedig az enyémeket direkt otthon hagytam. Úgyhogy buddynk segítségével az 5. helyen, egy kellemes szocreál épületben találtunk szállást, ahol a felszereltség, a higiénia és a helybőség nem, az árak viszont európai színvonalúak. Konkrétan ez az egy hét csövezés került annyiba, mint egy havi koli, vagy ami még jobb, a Hotel Cernigov. Egyelőre minden energiát a szálláskeresésbe fércelünk, de valahogy nem sok eséllyel így szeptember közepén. Nekem mindegy, aludni bírok, majd hazamegyek, ha elfogyott a pénzem.

Hétfőn nem nagyon sikerült pihenni, csak 3 órát aludtam (asszem ez korántsem érdekel, kedves naplóm), aztán próbáltunk intézkedni, de a “BTK-s” koordinátor nem igényelte papírok kitöltését, így csak sétáltunk egy nagyot. A fő élelemforrás a Tesco, bár ma már az Álbert nevű Lidl-ben is portyáztam. Én biztos öregmágnes lehetek, mert szegény bácsika a sorban egész végig beszélgetett velem, én meg úgy mosolyogtam, mintha legalábbis Kelvin Clain modell lenne. Erről az én Calvin Klein (lövésem nincs hogy kell írni) modellem mesélhetne…

Aztán volt egy Welcome party importált tajwaniakkal, tök cukik voltak, de nagyon nem bírták a piát, tegnap a sightseeingen (alientúra) nem is láttuk egyiket sem, pedig abban bíztunk, hogy majd ők fényképeznek.

A város nagyon szép, felgyulladt a hajszárítóm és netet is csak lopni lehet, de bármennyire is hihetetlen, baromira nem tud érdekelni. Van bőven, aki aggódik helyettem.

A BBQ kicsit furára sikeredett, mert elg anyaszomorító idő van itt, és vicces volt két sütőrácson az egyetem udvarán gyros fűszerkeverékes csirkemellcafatokat sütni műanyag villával, de sze lá ví.

Ma végre elmentünk egy étterembe, de csak cseh étlap volt, a cseh útiszótár meg nem túl digitális, úgyhogy egy random fogást ettünk: egy cafatka főtt hús (elvileg csirke, de gyakolatilag nem) meg egy baromi nagy rakás párolt káposzta és knédli volt a jussunk. Otthon nem szoktam, de itt adtam 5 korona (kb. 60 Ft) borravalót, az idegengyűlöletre való tekintettel.

Este buli, addig megoldom a képelést is valahogy.

Puszedli djágaszágok!

PMS: Tudom, hogy béna voltam, majd belejövök.